Blog - Hajnalka-Csilla Nagy

Csütörtök este az Old Place Cafe&Pub-ban megnyílt az idei év első Pho-T0ne kiállítása a Nomanid Productions szervezésében.

Nagy Hajnalka-Csilla "Corpus" című tárlatának megnyitóján először Szilágyi Ottó, a Nomanid Productions vezetője köszöntötte a szép számban összegyűlt közönséget, majd Muhi Sándor grafikus, rajztanár méltatta a kiállított munkákat. A megnyitót követően a TranSKlouD együttes különleges hangzásvilágú zenéje tette kerekké az estét.

2015 február 12-én lehetőségem nyilt, egy egyéni kiállitás keretén belül, CORPUS cimű projektemet közönség elé vinni. Nagy örömmel fogadtam a szervezők felkérését, hisz első alkalommal mutathattam be szülővárosomban a fotósorozatot. Mig lelkesen rendezgettük a fotókat a kávezó falán, azon merengtem, hogy vajon kiből mit fog kiváltani a tárlat, kapok-e hideget meleget, kellesz-e magyarázkodjak, vagy sikerül az embereknek megérteni a valódi üzenetemet. A megnyitó előtt pár percel körültekintve észleltem, hogy lassan betelt a terem, ülőhely után keresgélnek a kicsit késve érkezők.Nagy volt az izgalom. A megnyitót Muhi Sándor művész ur beszéde nyitotta, ezúton is köszönöm, hogy elfogadta a meghivast es megtisztelt jelenletevel.

Ajánlom figyelmetekbe, Muhi Sándor elemzését a kiállitott fotóimról

Ember a változó, atomizálódó világban Jó érzés látni, tapasztalni, hogy a fiatalokat napjainkban is foglalkoztatja az új kifejezések, közlésmódok keresése a művészetben, és fontosnak tartják azt is, hogy eredményeiket megosszák az érdeklődőkkel. Nagy Hajnalka-Csilla, fiatal képzőművész is ezt tette a február 12.-én, 19 órakor, Szatmárnémetiben, az Old Place Cafe helyiségében nyíló tárlatával. Nem az első kiállítás, amely kávézóban nyílik, fogadjuk örömmel valamennyit, mert ezek a város művészeti, kulturális életét színesítik, gazdagítják. Nagy Hajnalka a kolozsvári Képzőművészeti Akadémia fotó-video szakán végzett a közelmúltban, ugyanott szerezte meg a mesteri fokozatot is. 2007 óta vesz részt különböző képzőművészeti, vizuális művészeti tárlatokon, Szatmáron, Kolozsváron, Zilahon, Nagyenyeden, de Isztambulban, Tallinban, Rómában is szerepeltek már a munkái. Amikor jó 10-15 éve a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem akkori rektora egy szatmári szakfelügyelet alkalmával azt mesélte, hogy a grafikai szakon több a számítógép, mint hagyományos anyag, eszköz, még csak a virtuális művészet kialakulásának kezdetén voltunk. Azóta már rég nem csak képzőművészetről, hanem vizuális művészetekről beszélünk, amelynek a fotó, video is elidegeníthetetlen része. A megszokott képek, szobrok, ábrázolások egyre erőteljesebben a háttérbe szorulnak, lassacskán ebben a formában már a létjogosultságuk, szerepkörük is kérdéses a 21. századi lakásokban. Helyettük új, egészen másként szórható, birtokba vehető, korszerű kifejezésmódok születnek. A mostani tárlaton látható fekete-fehér, kiváló minőségű, megvilágítású, remekül komponált fotók, a maguk szoborszerű, ellentmondásokkal, nekibuzdulásokkal fűszerezett, drámai pillanataival azokról az életérzésekről szólnak, amelyek napjainkban időseket és fiatalokat, nőket és férfiakat egyaránt foglalkoztatnak. A helyünket, szerepünket, lehetőségeinket keressük a világban és közben hiába élünk közösségben, családban, hiába vannak barátaink, munkatársaink, a legfontosabb, leglényegesebb dolgokban magunkra maradunk. A fiatal művész ezekkel a kompozíciókkal számomra is azt üzeni, hogy mindazok, akik emberként, alkotóként vállalják a küzdelmet, a rövidre szabott emberi lét jobb életminőségéért folytatott harcot, azok önmagukat magányosságra, kiszolgáltatottságra ítélik egy atomizálódó társadalomban. Amit itt látunk nem kimondottan fotóművészeti vagy képzőművészeti alkotások, hanem a két kifejezésmód olyan kifinomult, egyedi keveréke, amely a vizuális közlésmód egyik sajátos, izgalmas, sokatmondó és ígérő útját sejteti. Emlegethetnénk ezzel kapcsolatban akár a szimbolista vagy a konceptuális, sőt posztmodern, poszt konceptuális művészetet, de minek. Ezeket a körmönfont besorolásokat, kifejezéseket szerintem azok találják ki kapaszkodóul, akik nem igazán értik a lényeget. Azt tudniillik, hogy napjainkban az állandó átalakulások, átformálódások, útkeresések, a műfaji, technikai korlátok elmosódásának az idejét éljük, és az így születő, végtelenül változatos kifejezési módokat nem szükséges, nem lehet és nem érdemes mindenképpen kategorizálni, besorolni, mesterséges korlátok közé szorítani.

Photos

© Hajnalka-Csilla Nagy 2017